A „Rák” elnevezésű misszió fő célja, hogy 2030-ig javítsa több mint 3 millió ember életminőségét a megelőzés és gyógyítás révén, valamint elősegítse a rákban szenvedők és családtagjaik hosszabb és jobb életét.
A misszió 4 célkitűzése:
Konstrukció weboldala
Pályázati útmutató / Munkaprogram dokumentum elérhetősége
Ismerje meg a Horizont Európa - Misszió „Cancer” felhívásait az NKFIH NCP csapat anyagával:
Programfelelős / NCP
Kürti Zsuzsanna
NKFIH Nemzetközi Együttműködési Főosztály

A két téma: az éghajlatváltozásoz való egészségügyi alkalmazkodás, illetve a rákgyógyítás eszközeinek PCP beszerzése
Intézményi stratégia erősítése a kutatásmenedzsment-kapacitás fejlesztésén keresztül.
Október közepéig tölthető ki az OECD és az EU közös felmérését megalapozó kérdőív a kutatói életpályákról.
A Horizont Európa keretprogram II. pillérének tematikus klasztereihez, valamint a missziókhoz és az európai partnerségekhez kapcsolódóan rendszeresen sor kerül konzorciumi partnerkereső rendezvényekre, amelyek az aktuális pályázati felhívásokra való felkészülést segítik.
A Bridges Health program célja nemzetközi konzorciumok építése, valamint a Health és Cancer témájú felhívásokra irányuló pályázatok előkészítése.
Az Európai Bizottság öt új webináriumot hirdetett meg a Horizont Európa pályázáshoz, illetve projektmenedzsmenthez kapcsolódó témákban.
Az Európai Bizottság számos szakterületen keres szakértőket uniós finanszírozású pályázatok értékeléséhez és projektek nyomon követéséhez.
A konferencia fókuszában a V4 országoknak a mesterséges intelligencia kutatásban betöltött szerepével kapcsolatos szempontjai állnak.